2200 Monor, Ady Endre u. 12-14.
29/412-428
jag@mjag.hu

Magyar Kálmánné

Magyar Kálmánné 1974-ben intézményünk levelező tagozatán végzett. Már 1972-től adminisztrátorként kezdett itt dolgozni. 1979-től a JAG egyre növekvő létszámú menzájának élelmezésvezetője lett. 2001-ben főmunkatársi kitüntető címet kapott. Együtt dolgozott öt gimnáziumi igazgatóval, öt gazdasági vezetővel, több mint hetven fő alkalmazottal és 450-520 napi ebédelő diákkal. Iskolánk főző-tálaló konyhája évtizedekig irányítása alatt működött. 2009-ben a fenntartó egy külső céget bízott meg a működtetéssel. Marika ebben a nehéz időszakban is vezette a menzát, így szolgálta az iskolát. 2011-ben a modernizált, informatikai rendszerrel ellátott konyhát leszerelték, az eszközöket elvitték. Másfél éves küzdelem után, a megváltozott fenntartóval a menzát újra építettük. Marika ekkor is, fáradtságot nem kímélő, kitartó munkája, sok-sok tapasztalata nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nap, mint nap újra itt ebédelhetünk.

Az iskolai élet más szeleteiből is kivette részét. Hosszú ideig a szakszervezet gazdasági vezetőjeként dolgozott, igazgató- vagy Közalkalmazotti Tanács választáskor a jogszabályok betűit maradéktalanul betartva tevékenykedett. Az Oláh István Alapítványban kezdetektől vezeti a gazdasági ügyeket. Azóta az elmúlt szűk másfél év alatt két fenntartóváltást élt meg a menza. Most februárban végleg nyugdíjba ment. A több mint 40 éves odaadó munkájának minden percében az iskola közösségét szolgálta, a felkészült, pontos, szorgalmas, fejlesztő szakmai munkájával.

Share this...
Share on Facebook
Facebook