Sok szeretettel köszöntjük volt igazgatónkat!

Dr. Simon Gyulát Dessewffy Andor alpolgármester úr köszöntötte születésének 90. évfordulóján.  Gyula bácsi Vitnyéden született, olasz-magyar szakos középiskolai tanár, műfordító, tudományos kutató. Tanári pályafutását 1957-ben a monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában kezdte és magyar-olasz szakos tanárként nyugdíjazásáig itt tanított. Időközben volt a gimnázium igazgató helyettese, majd később a gimnázium igazgatója.  Gyula bácsi elmondása…
Read more